Az év informatika tanára díj Kaposváron

Több kaposvári informatikai cég és támogató szervezet együttműködésében elindítottuk "Az év informatika tanára Kaposváron" díjat a kaposvári járásban, amelyet a 2016-2017-es tanévben is meghirdetünk.

csoprtkep_duraczky_kódolás_órája.jpg

Célunk egyrészt az informatika tanárok és rajtuk keresztül diákjaik ösztönzése. Szeretnénk felkelteni minél többek érdeklődését e szakma iránt, hiszen nagy munkaerőhiány van hazánkban a gazdaság ezen területén, jelenleg körülbelül 22000 szakemberre lenne még szüksége a cégeknek. Másrészt fontosnak tartjuk elismerni a lelkiismeretes és törekvő informatika tanárok munkáját, akik többet fektetnek bele az önképzésbe, a tanításba, illetve diákjaikba.

A pályázatok összesítésére és kiértékelésére 2017 júniusban kerül sor, és a nyertes megkapja "Az év informatika tanára Kaposváron" díjat, amely bruttó 150.000 forint összegű pénzjutalommal is jár. Az első három helyezett díja terveink szerint ezen felül egy-egy az informatika oktatásban nagyon jól használható Lego Robot lesz.

 

Mivel segítheted kezdeményezésünket?

  • Ha diák, vagy más szakos tanár vagy, kérlek hívd fel az informatika tanárotok figyelmét a díjra.
  • Ajánlhatod tanárodat, tanártársadat! Ez esetben töltsd ki az online ajánlási lapot.
  • Várjuk más kaposvári cégek jelentkezését, csatlakozzanak ők is pénzben támogatva kezdeményezésünket, hogy még több díjat tudjunk felajánlani. Eddigi felajánlók: WEB200 Internet Média Kft., Precognox, Vatner, Majuko, Bázis Informatika, Kaposvár Városfejlesztési Kft., Quick IT Services.
  • Várjuk egy kaposvári étterem jelentkezését is, aki kész lenne az ebédet szponzorálni.

    Pályázatok értékelésének szempontjai

    • programozás szakkör tartása diákok számára
    • kódolás óráján résztvevő diákok aránya az iskola összlétszámához viszonyítva
    • szakmai továbbképzésen való részvétel
    • informatikai érettségiztetésben való részvétel
    • diákok informatikai versenyeken elért eredményei
    • angol nyelvű online kurzuson való részvétel (pl. Coursera, Udemy, Udacity stb.)
    • diákok Facebookos népszerűségi szavazása, a diákok összlétszámából súlyozva
    • bármilyen más értékelhető teljesítmény

      Pályázat módja: Online pályázat

      Pályázati határidő: 2017. május 31. éjfélig online kitöltött pályázattal

      Zsűri: A díjalapot biztosító cégek és szervezetek vezetőiből áll

      Díjátadás: a KMJV Polgármesteri Hivatal dísztermében. Az átadás ebéddel ér véget.

      « Vissza az előző oldalra